Ez a néhány gondolat azoknak íródott, akik aggódva és segít? szándékkal próbálnak kommunikálni a medd?séggel küzd? ismer?sükkel, családtagjukkal, barátjukkal. Érthet?, hogy segíteni próbálsz és szeretnéd megérteni, mi az oka, hogy nincs még náluk baba és tudni szeretnéd, hogy hol tartanak, de nekik ebben a helyzetben kisebb gondjuk is nagyobb, mint hogy tapintatosan reagáljanak, ha beletenyerelsz egy érzékeny témába.

A medd?ség, ahogy dr. Czeizel Endre is vallotta, annyira véglegesnek hangzó kifejezés, ezért inkább így volna helyesebb nevezni: gyermekvárással kapcsolatos probléma. Aki nem volt ilyen helyzetben, nem tudja, mi zajlik ilyenkor egy pár életében, szívében-lelkében. Persze mindenki segíteni akar, próbál valami okosat mondani, de nem tudja, nem érti, mit okoz a másikban ezzel.

A gyermekvárási problémának véleményem és tapasztalatom szerint olyan fázisai vannak, amelyeken mindenki végigmegy, de hogy melyik fázis kinél meddig tart, és ki hogyan éli meg, attól is függ, mennyit dolgozik önmagán, vagy mennyi id? alatt érkezik a várva várt siker.

Az els? hónapokban még a várakozás, reménykedés a jellemz?, majd bekúszik a gondolatokba a bizonytalanság. Elkezd?dnek a kivizsgálások, ilyenkor kiderülhet, hol a hiba, de van, hogy csak találgatások vannak, és mindkét esetben elindul egy procedúra, ami a reménykedés és csalódás folyton váltakozó állapotába sodorja a párt.
Közben attól retteg, mikor kérdeznek rá, hisz be volt harangozva a „most már gyereket akarunk”. Hogyan mondjuk el, hogy baj van, hisz ez akkora szégyen: mert „Én nem vagyok rá képes”, „Mit szól majd a család?”, „Nem tudok megfelelni”. Ilyenkor, ha rákérdeznek a helyzetre, úgy érzi, magyarázkodnia kell, ami még megalázóbb számára, ráadásul folyton el kell ismételnie a problémáját, ami csak tovább sulykolja belé azt az érzést, hogy alkalmatlan és szeretteinek állandó érdekl?dését sz?nyeg szélére állításként éli meg. Kicsit talán könnyebb ott, ahol konkrét, megnevezhet? probléma van (mint akinél a diagnózis: ismeretlen eredet? medd?ség), mert ilyenkor ? maga is erre fókuszál és lehet, hogy jól esik elmondani, min megy keresztül.
Aztán, ha már elég id? eltelt – sok orvos, gyógyszer, kezelés, m?tét, terápia, csalódás után – megpróbál szembenézni annak lehet?ségével, hogy talán saját gyermek nélkül kell élnie. Ez sok kérdést felvet és problémákat okozhat a párkapcsolatban is. Ennek felismerése kétségbeesést okoz és ha eddig a pillanatig nem kezd?dik el a mentális terápia, akkor elindul az érzelmi lejt?n lefelé és sok jóra nem számíthat.
Ha valaki foglalkozik a lelki oldalával is a problémának, akkor van esély elfogadni, hogy talán nem lesz saját gyermeke és dolgozik azon, hogy képes legyen elengedni azokat az ütemezéseket, amelyeket már rég összeállított az ideális jöv?képe érdekében, és ekkor rájöhet arra, hogy vannak dolgok, amiket nem ? irányít. És ha ez sikerül neki, EKKOR történik meg az, hogy képes ?szintén és zaklatottság nélkül beszélni az ügyr?l. El?fordul, hogy addigra már évek telnek el!

Ezért szívb?l ajánlom megfogadni azt a tanácsot, hogy miel?tt bármit is mondanál, el?ször gondold át, vajon megbántod-e a kérdéseddel, megjegyzéseddel a másikat és – hacsak nem ez a célod – inkább ne nehezítsd a helyzetét! Íme 5 kritikus téma, ami segíthet megérteni, mi mit okoz a gyermekvállalási problémákkal küzd? pároknak:

1. ”Nem kell rágörcsölni!”: az egyik legnagyobb közhely. Az ilyen kéretlen tanácsot csak olyanok adják, akik soha nem voltak ilyen helyzetben, így elképzelésük sincs, hogy mi zajlik valójában a másik lelkében. Csak azért, mert neked sikerült, még nem lettél szakért? abban, hogy ennek mi a titka! ?k is úgy kezdték, hogy nem görcsöltek rá és álmukban sem gondolták, hogy nem fog els?re összejönni. Aki babát szeretne és nem sikerül, úgy éli ezt meg, hogy ha nem görcsölök rá, az egyenl? azzal, hogy már nem is akarom, és ez olyan ellentmondás, amit nem tud feloldani. Ezért ne kérd t?le, hogy ne görcsöljön rá! Ha nem foglalkozik a lelki oldallal, sokkal hosszabb id? kell neki elfogadni a helyzetét (ha egyáltalán sikerül).
2. „Ki a hibás? Melyik?töknél van a gond? „  Mondhatni, lelketlenség kikényszeríteni valakib?l, hogy szavakba öntse, kinél van a gond. Megalázó és otromba érdekl?dés, ami beletenyerel egy egyébként is rendkívül kényes kérdésbe, ami sok esetben a párkapcsolatot (s?t néha még a családdal való kapcsolatot) is megtépázza. Ha nagyon bizalmi kapcsolatban vagytok, maximum egy ilyen óvatos kérdést tegyél fel: Lehet tudni, mi a gond?
3. „Nekem jogom van tudni, hogy mi a helyzet”: senkinek sem jár alanyi jogon (az érintett páron kívül) az a mély bizalom, ami valakinek a legintimebb problémájába történ? beavatásra formálna jogot. Ha a kapcsolatotok olyan mély, magától fog róla beszélni, ha pedig nem, a kikövetelés csak nehezíti a problémával küzd?k helyzetét. Így két dolgot tehetsz: dolgozol a kapcsolaton, vagy türelmesen kivárod, hogy beavassanak. Óriási nyomást tud az e nélkül is zaklatott állapotú pár helyzetére gyakorolni, ha egy közel álló személy arra akarja kényszeríteni ?ket, hogy kitárulkozzanak akkor, amikor még nem állnak erre készen. Ne feledd, valószín?leg az egyikük áll hozzád közelebb, s ?neki nálad fontosabb, hogy a párja dolgai intimebbnek számítanak annál, hogy megossza veled. Ezt illik tiszteletben tartani.
4. „Van egy ismer?söm, neki is ugyanez volt a problémája és azóta már van gyereke”: Egy id? után ez vörös posztóként hat: olyannal példálózni, akinek sikerült. Persze te csak jót akarsz, mikor elmeséled, hogy ott mi vált be, de benne azt er?síted, hogy bezzeg neki nem sikerül. Ez nem ad reményt! Valamit meg kell értened: nincs két egyforma probléma! Nincs két egyforma szervezet, nincsen recept, mert annyi mindenen múlik még két – számodra – egyformának t?n? esetben is a siker: függ az életkortól, eddigi betegségekt?l, genetikai hajlamtól, lelki háttért?l, étrendt?l, testi felépítést?l, egészségügyi állapottól, alkalmazott szerekt?l, stb-stb, szóval nincs ilyen, hogy ugyanaz volt a problémája. Felületes információk alapján ez csak leveg?be kiáltott üres mondat.
5. „Nem gondolkoztatok még a lombikon?”Aki ilyen meggondolatlan kérdést bátorkodik feltenni, javaslom, el?ször nagyon alaposan olvasson utána, mire való a lombik kezelés, mire való az inszemináció, mivel járnak ezek az eljárások, mik a kockázatai, majd vesse össze az ismer?se orvosi eredményeivel, amennyiben ennek birtokában van. Ellenkez? esetben inkább ne tegye fel a kérdést, ez ugyanis nem egy mindenre m?köd? varázsige, nem beszélve arról, hogy nem csak egészségügyi, de elvi vagy lelki okai is lehetnek, hogy valaki nem ebbe az irányba indul. Nem az a baj, ha érdekl?dsz, hanem ha folyton visszatér? témaként er?lteted, mert neked (elegend? információ hiányában is) meggy?z?désed, hogy majd ez fog neki segíteni.

Jó-jó, de akkor mit tegyek?

• Legyél türelmes!Várd ki, hogy magától beszéljen róla. Jelezd, hogy együtt érzel vele és ebb?l érteni fogja, hogy érdekel, mi van vele, de nem vagy tolakodó.
• Ha a téma szóba kerül, és úgy érzed, van olyan ötleted, ami segít? információ lehet számára: egy új lehet?ség, -módszer, -irány, -gyógyszer, -szakember, -könyv, akkor említsd meg, de ne er?ltesd, mert sokszor id? kell, hogy valaki elinduljon egy új remény felé. Sok csalódás után nagyobb az ellenállás, és telik a padlás a segít? tippekkel, ötletekkel, amikb?l eddig egyik sem vált be, pedig már az ismer?s ismer?se is terhes lett t?le.
• A beszélgetéseknek sokszor nagy terápiás jelent?sége van, de várd meg, hogy ? hozza szóba az ügyet és hallgasd végig. Sokszor van, hogy valaki csak ki akarja panaszkodni magát, nem vár t?led tanácsot, sem megoldást, elég, ha végighallgatod. Ha valakinek tanácsot próbálsz adni és látod az ellenállást a válaszán, ami kifogásnak hallatszik, azt jelenti, hogy nem áll készen arra, hogy más irányba lépjen. Csak annyit segíthetsz, hogy meghallgatod.

A medd?ség problémájával küzd?k számára az ID? a legkritikusabb tényez?. Aki elhatározza, hogy babát szeretne, azonnal szeretné, és ha ez nem sikerül, az els?, amivel szembesül, a kétségbeesés, hogy senki sem tudja neki megmondani a dátumot, hogy mikor jön el a várva várt pillanat, mert lehet, hogy soha.
Ezért az els? id?szak (értsd: els? egy-két év) a legnehezebb számukra a tekintetben, hogy beszélni, beszélgetni tudjanak a témáról, további lelki sérülések, indulatok nélkül. Aztán vagy rosszabbodik a helyzet, vagy egy konkrét probléma irányába tolódik, amir?l talán már könnyebben beszélnek.

Mindig azt halljuk, ha elég er?s az elhatározásod, és kitartó vagy és megteszel mindent, elérheted az összes célodat. De van, amit ezekkel a kiváló tulajdonságainkkal sem uralhatunk, és ezek hitem szerint az élet és a halál. Ezt mindig nehéz elfogadni és nagyon sok id?re van szükség hozzá, ha egyáltalán sikerül.

Nem gy?zöm hangsúlyozni, hogy nem csak az a bántó, amit valaki bántó szándékkal tesz vagy mond, hanem sajnos minden, ami megbántja a másikat. Ezért érdemes el?ször gondolkodni, csak azután beszélni.

 

összes bejegyzés